|

nyomtatás
Pléh Csaba
egyetemi tanár
Új
kommunikáció - új gondolkodás?
Előadás A nyelvek
kultúrája Magyarországon szimpóziumon
2001. január 15-én
a Professzorok Házában Budapesten. 2001 a Nyelvek éve Európában.
A Fulbright Bizottság és az USA Nagykövetsége által szervezett
kis szimpózium ennek nyitó eseménye volt
melyet remélhetőleg
számos hasonló követ
egyben a nyelvi reflexió növekedését
is biztosítva.
Természetesen
az a kérdés
hogy az új csillogó-villogó eszközök
melyek megkönnyítik
életünket s ugyanakkor számos dologban
például időmérlegünkben
kiszolgáltatottá tesznek
megváltoztatják-e gondolkodásunkat
abba a tágabb kérdéskörbe illeszkedik
hogy vajon egyáltalán
vannak-e alapvető változatai az emberi gondolkodásnak
vagy
az katolikusan egynemű. Sok érv szól a mellett
hogy a gondolkodást
a belső világ
a lélektan tekintetében egyneműnek tartsuk
elismerve
a változatokat
de ezeket úgy kezelve
mint a közös emberi erőforrásokkal
való gazdálkodás ökonomikus változatait. Erőforrásaink egyetemesek
miként az emberi faj is egységes
de ettől még óriási eltérések
vannak abban
hogy menyi időt töltünk például különböző kultúrákban
és a mi kultúránkban különböző korokban mondjuk ismétlődő mozgásokkal
éber életünk során
szemben a nem repetitív
a helyzethez alkalmazkodó
mozgásokkal.
A
humboldti kérdéseket vetjük újra fel
de másként. Ezért is releváns
a nyelvek évében a kommunikáció eszközeiről is gondolkodni.
Az egyik visszatérő kérdés ugyanis az
hogy vajon a nyelv a
humboldti eszmének megfelelő belső
szinte intim valóság
vagy
pedig a kommunikáció közege. Megmarad persze a klasszikus kérdés
is a globalizáció vitája mögött (az ember határozza-e meg a
kultúrát
vagy a kultúra s ezen belül a nyelv az embert)
mégis
elhangzik az új gond és gondolat is: vajon az új eszközök s
a nekik megfeleltetett közlési módozatok megváltoztatják-e a
gondolkodást.
Alapvető
kérdések
Az
Új Kommunikáció sokféle elemzésének áttekintése helyett néhány
alapvető kérdést állítanék előtérbe
melyek a konkrét kommunikációs
lelkesedéseken túl is alapvető érdekességűek.
Külső
és belső Minden emberképet lehet abból a szempontból
is tekinteni
hogy az emberi gondolkodás újító erejét
a gondolatok
forrását és a gondolati rend forrását hova helyezi el. Ma is
velünk él kétféle emberkép e tekintetben.
Az
egyik a klasszikus társadalomtudományi felfogás
amely a gondolkodás
a gondolatok és az Én keletkezését centripetálisan képzeli el.
A gondolati rend forrása a "külső felfogás" szerint a tényleges
kommunikáció. Az Én-tudat
világunk belső kartézánius színpada
és a gondolatmenet rendezettsége is a nyelv használatából
a
közlésből származik. A tényleges beszédből lesz magunk számára
szóló belső beszéd
s ezzel önszabályozás és logika
mint Vigotszkij
hagyománya hirdeti
a társas Én pedig mint az Én-fogalom magja
az interakciókból ered
ahogyan G. H. Mead és követői mondják
a Másik leképezéséből. Vagyis a kommunikáció elsődleges ebben
a felfogásban a gyermeki gondolkodás kibontakozására nézve
de elsődleges az emberi gondolkodásmódok történeti keletkezésében
is: kommunikációs forradalmak hozták volna létre az egyáltalában
vett emberi gondolkodást
s az írással annak egy különleges
formáját
a platoni típusú gondolkodást
az ember felé helyezett
gondolatok világaival
mint erről Nyíri Kristóf oly sok helyen
adott filozófiatörténeti és művelődésfilozófiai áttekintést
(A hagyomány filozófiája. Bp.: T-Twins
1992
Globális társadalom
helyi kultúra. In: Az információs társadalom
Bp.: MTA
2000).
A
belső kiindulású
centrifugális felfogás viszont minden forrásának
az emberi belső erők kibontakozását tartja. Mentális platonizmust
hirdet. Ennek határozott formája ma a Leibnizig visszamenő Gondolat
Nyelve koncepciója
amely a külső
a valóságos természetes nyelv
mögött egy annak érvényesülését biztosító belső logikai kalkulust
képzel el Jerry Fodor felfogásában. Az Én keletkezését illetően
egy intim
belső selfből indul ki
ami a testvázlatra támaszkodik.
Ebben a belső Énben
ami a gyermek kibontakozását illeti
elsődleges
a reprezentáció
a gondolatok világa megelőzi a közlést
s az
emberi gondolkodásmódok keletkezésében is a reprezentációs forradalmak
adják a kiindulópontot
a gondolat változása eredményezi a közölhető
változása révén a közlés változását.
Igazából
a mai elektronikus kommunikációs változások a kétféle arculatot
szemünk előtt választják szét használók és alkotók szerint.
A használókat tekintve az e-közlés a centripetális gondolkodás
sikerét mutatja: beletanulunk az új közlésekbe s ettől változik
gondolkodásunk. A kommunikáció irányítja
s változása meg is
változtatja az emberi gondolkodást. Az új kommunikációs felületek
hatására leszünk például
mint oly sokat hangsúlyozzák
kevésbé
lineárisak
követünk képibb logikát
s ismerjük fel annak törvényeit
(Nyíri J.K: The Picture Theory of Reason
http://www.uniworld.hu/nyiri/krb200/tlk.htm).
Ugyanakkor
az E-közlés kereteinek megteremtőit illetően nem ez a helyzet.
A teremtőknél a hangsúly az új reprezentációk megalkotásán van
s nem a közlésen. Ez igaz mind a technika apró részleteiben
mind az alapvető új rendszerek (felhasználói felületek) kialakításában.
Éppen a gondolkodási módokból való kiindulás teszi majd lehetővé
a használók számára a kommunikációs megújulást. Ez az aszimmetria
tehát nemcsak a szociológusok és kultúrkritikusok zajos megfogalmazásaiban
létezik (az új közegek rejtett tartalmakat hordoznak s életmódok
rabjává tesznek)
hanem a megismerési építkezés csendesebb szintjén
is. S ezzel a címben felvetett kérdésre is kettős a válaszunk:
a kommunikáció legtöbbünknél alakítja a gondolkodást
de a gyors
technológiai változás még világosabbá teszi a másik folyamat
meglétét is: leképezési rendszereinket is át tudjuk alakítani.
Kezdeményezés
és passzivitás Mindez közvetlenül érinti azt a kérdést
vajon mennyire vagyunk aktívak az új közlési közegek világában?
Nehéz ebben dönteni. Egyik oldalon mint használók a fejlesztőkhöz
képest passzívak vagyunk: készen kapjuk a kereteket. De hisz
ez a helyzet a természetes nyelvvel is! Vagyis nem is olyan
új ez a megoszlás. Ugyanakkor számos dologban kezdeményezünk:
maga a hálózati keresés is például igazi aktív
kezdeményező
folyamat szembeállítva a hagyományos könyvtári kiszolgálásra
várással szemben
sőt ugyanazon a közegen
a képernyő világán
belül maradva is
egész skálája van a kezdeményező és a passzív
folyamatoknak.
A
kutatók
hogy a saját kisebbségemet vegyem példának
az elektronikus
levelek világában
mely sokszor passzívnak tűnik
mert képes
bekapcsolódni gyermeki kötődési köreinkbe
a hagyományos levelezéshez
képest jóval könnyebb
lényegében mind anyagilag mind emberileg
ingyenes kapcsolati lehetőségeket találnak meg. Az elektronikus
levelezés azután új tudományos közösségek kialakulását teszi
lehetővé
melyekben például a nyelv fontos új virtuális helyképző
tényező. Ez a virtuális lovaglás azonban valóban felveti a fantázia
uralta architektúra veszélyét
annak veszélyét
hogy sosem növünk
fel
hogy elektronikus Don Quijoték világa jön létre.
Az
elvont világ és a való ember: Don Quijote a mai világban
Pozitív jelmondat szintjén sokszor megfogalmazódik az új közlési
eszközök kapcsán
hogy a szabadságot ígérő virtualitást állítják
előtérbe. A virtuális világ újabb dimenziójú belső és külső
utakat teremt
ennyiben a szabadság ígérete: olyan "helyekre"
és könyvtárakba jutunk el
ahova másképpen nemcsak módunk nincsen
hanem időnk sem lenne.
Ez
a szabadság a pozitív oldal: megjelenik a vásárlástól kezdve
az utazások szervezéséig sok mindenütt
s persze megjelenik
a kutatás világában is. De már a multimédiát fogyasztó gyermekkel
kapcsolatos félelmek is előtérbe helyezik a másik oldalt: a
realitáskontroll elvesztésének fenyegetését. Don Quijote problémája
ez
hiszen a nemes lovag már a könyvnyomtatás korai korszakában
attól szenved
hogy az akkori virtualitás áldozata. A probléma
ismerős saját serdülőkorunkból is
amikor a néhány évnyi könyvekhez
menekülés után olyannyira szerettünk volna a valós helyről elmenekülni
igazi utazásokat tenni és igazi barátok és igazi lányok felé
fordulni.
A
gond nem új tehát
új azonban
hogy az átalakult világban a
másodlagos információk
a virtualitások aránya megnő
s számos
életút van
ahol a virtualitás válik a realitássá. Az új közlési
világ megváltoztatja életmódunkat
s ezzel ha nem is indítékaink
rendszerét
azok viszonylagos súlyát. Függővé válunk készülékeinktől
s ugyanakkor talán nemcsak a múlt iránti nosztalgia és a lemaradás
megideologizálása miatt ki akar majd törni az ember új Don Quijoteségéből
a tárgyak
a természet
a teljes élmény felé. Ebben különleges
érdekessége van az időnek.
Érzelmi
idő: az időgazdálkodás kérdése. Az új közlési rendszerek
világának technológiai jelszava az állandó elérhetőség. Kézenfekvő
szociológiai téma
hogy hogyan vezet ez munka és magánélet összefolyásához
illetve új típusú interakciós elidegenedésekhez
ahol a rendszerben
részvétel miatt állandóan nyitottnak kell lennünk
de legszívesebben
mindent kikapcsolnánk. Akkor viszont magunk szemében is nem
létezővé válunk. A pszichológiai
a gondolkodásmódot érintő
kérdés egyszerű: nem kell-e a személyiség visszanyerése érdekében
éppen magunknak újraszabályoznunk kommunikációs mintáinkat és
újragondolnunk
mivel menyi időt töltünk. Egyszerű példája ennek
az
hogy mennyi energiánk megy el a frissülő tudáselemek megszerzésére
és birtokba vételére (keresésre
másolásra) és mennyi a használatára.
Nincs megoldás
de van intellektuális feladat s van társadalmi
gond
ami már a gondolkodás szerveződésével is kapcsolatos.
Az
architektúrák
Architektúrán
a mi zsargonunkban a megismerés viszonylag állandó rendszereit
értjük. Olyan kereteket
melyek szerint az észlelés megelőzi
a nyelvi szemantika feldolgozását
az emlékezetnek több eltérő
szerveződésű rendszere van
s így tovább. A relativizmus humboldti
kérdése ebből a szempontból úgy is megfogalmazható
hogy vajon
a közlési keretek alakítják-e az architektúrát? A pszichológusok
és az antropológusok régi kérdése s ma már tézise például
hogy
az írás valóban megváltoztatta az emberi gondolkodás architektúráját
(az egész kérdés áttekintésére lásd Nyíri Kristóf és Szécsi
Gábor (szerk.): Szóbeliség és írásbeliség. Bp. Áron
1998).
Melvin Donald (Origins of the Modern Mind. Cambridge: Harvard
University Press
1991) elemzésében a neuropszichológiai szerveződés
a kommunikáció világa és az emlékezeti ökonómia egyaránt helyet
kap az írásbeliség megjelenésének értelmezésében: az írással
megjelennek a külső tudáshordozók és ezzel az objektívnak tekintett
tudás eszméje is. Testen belüli és testen kívüli emlékezeti
rendszerek közötti kölcsönhatásra építő gondolkodásmód alakul
ki
mely mindmáig sajátunk
amikor például az oktatásában is
a külső és belső könyvtárak munkamegosztására építünk.
A
mai kérdés ennek alapján
hogy a hálózati információhordozók
hordozta sokat hangsúlyozott demokratikus
de szortírozatlan
tudás is új architektúrához vezet-e? Van néhány mozzanat
amely
arra mutat
hogy valóban új architekturális elrendezések is
létrejönnek
illetve kezdettől meglévőket jobban tudunk elemezni.
Felsorolom csak őket
hogy világos legyen
mivel fog küzdeni
a lélektan egy része a következő évtizedben.
Tudás
és készség viszonya. Újra kell gondolnunk
milyen is
az emberi műveltségben az explicit tudások szerepe? Mekkora
tudást kell közvetlenül a használóhoz pakolnunk
mint önjáró
lexikonhoz? A készségek súlya megnövekszik a keresett tartalmakhoz
képest akkor
amikor már nemcsak "szent könyvek" a tudás tárházai:
fölös tudásokat nem kell megtanulnunk. Ekkor azonban ha a készséget
emeljük piedesztálra
min működjenek maguk a készségek? Egyszerre
lélektani és pedagógiai kérdések ezek
melyek a progresszív
és konzervatív tantervek évszázados vitájának adnak új lendületet
azzal
hogy az új kommunikáció egyben kulcs a tudástárakhoz
mások szerint viszont elfordít a kánonoktól.
A
kép újra témává válik s megteremtődik bölcsész respektusa.
Ezzel a pszichológus régi kérdése - kiegészítő
nem létező vagy
alapvető-e a képi tudás - az új technológia miatt még megkerülhetetlenebbé
válik (l. Nyíri fentebb).
Tanítási
eljárások. Az egész életen át tartó tanulás nemcsak
munkaerő-politikai és szociális kérdés. (A tágabb vonatkozások
egy részére l. az említett Az információs társadalom c. kötetet.)
Az ember az állatvilágban egyedülálló tanító lény. Ennek hagyományos
szervező kerete a vertikális
nemzedékek közötti információátadás
túlsúlya
egy viszonylag stabil környezetben. Együtt jár ezzel
hogy a készségformálás s a mi könyves kultúránkban az explicit
tudások átadása meghatározott korai életszakaszokra összpontosul
még a várható életkor megnövekedése mellett is. A gyorsabban
változó környezet
a növekvő életkor és az új kommunikációs
minták révén nemcsak az élethosszig tanulás jelenik meg
hanem
a tanítás oldalirányú
horizontális is
nemcsak gyermekeink
rossz szokásaiban
hanem az egyetemisták információs integrációjában
is megjelenik
s vele együtt az ellenirányú vertikális tanítás
is felbukkan (gyerekeinktől s diákjainktól már nemcsak slágereket
tanulunk). Ezzel a tanulás és tanítás újra több feszültséget
és örömet is jelent. Valójában a társadalom nincsen felkészülve
erre
bizonyos örök továbbképzős és sokoldalú szupervíziós foglalkozási
csoportjai viszont igen. Sokat tanulhatunk tőlük.
Elbeszélő
és elméleti gondolkodásmódok
történetek és kategorizációk
örök kettőségéről beszélnek a mai progresszív pszichológiák
Jerome Bruner nyomán (The Culture of Education Cambridge
Mass.:
Harvard University Press
1996)
amihez hozzátehetnénk persze
a társalgási üzemmódot. Az új kommunikációval foglalkozók fontos
feladata
hogy kapcsolatot keressenek ezzel az antropológiai
felfogással
melynek lényege az antropomorf elbeszélő és a személytelenítő
osztályozó gondolkodásmódok kontextusfüggő változása. A másodlagos
szóbeliség elméletei (vö. Nyíri munkái) és a kommunikációs technológia
visszaszemélyesítése a kapcsolati hálózatok építése során arra
utal
hogy miközben az új közlési módok örök emberi és embertudományi
kérdéseket vetnek fel
ezt nem egyszerűen új módón teszik. Közös
emberi lehetőségeinket használva építenek a kognitív ökológia
révén nagyon eltérő belső világot. A tudomány feladata annak
világos elemzése
hogy milyen egyetemes mozzanatokról van itt
szó. Ennek felismeréséhez kell a tudományos nyelvek közti nagyobb
átbeszélés és közlési tolerancia
pontosan az
amire maguk az
új eszközök rendeltetve vannak.
Internet:
www.jate.u-szeged.hu/~pleh

lrja meg nekünk véleményét a témáról!
lap
tetejére
|