Gallup az oktatásban

Szolgáltatásaink
Comenius 2000

Konferenciák
programok

Vizsgálatainkból
Mühelytanulmányok


Webkalauz

Adatbázis

oktatas






nyomtatás

a The New York Times-ban olvastuk...

Szigorodó követelmények az iskolákban

"Egyértelműen a standard követelményeken alapuló iskolai reform időszakát éljük" - jelentette ki Robert Schwartz az Achieve Intézet igazgatója mely egy a Massachusetts állambeli Cambridge-ben működő iskola-reformmal foglalkozó nonprofit szervezet melyet magas rangú iskolai tisztségviselők és cégvezetők alkotnak. "Mind a gyerekek mind pedig az iskolák tudatában vannak hogy mostantól rendkívül komoly következményekkel járhat ha nem jól teljesítenek és ez különleges jelentőséget kölcsönöz az idei iskolaévnek New Yorkban Massachusetts-ben Virginiában és az USA egy sor másik államban ahol még csak a kezdeti lépések történtek meg."

A bizonytalanság abból ered hogy a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt helyeznek a nagy téttel bíró ún. Assessment (értékelő) tesztek eredményeire amelyek kitöltése során kiderül hogy a diák megbukik nem tehet záróvizsgát vagy éppen felzárkóztató tanfolyamra ún. szombati vagy nyári iskolába kell hogy járjon.

Éppen a múlt héten jelentette be New York City iskoláinak "kancellárja" - aki leginkább a szakfelügyelő megfelelője a magyarénál lényegesen nagyobb hatáskörrel és adminisztratív hatalommal - hogy a város oktatási hatósága több mint 21.000 harmadik hatodik és nyolcadik osztályost kényszerül visszatartani a következő évfolyamra bocsátástól mert nem megfelelő eredményt értek el a tavaszi standard teszteken emiatt nyári iskolába kellett járniuk ahol vagy nem írták meg a tesztet vagy azon is megbuktak.

Amikor Virginiában kihirdették a tavaly tavaszi tesztek eredményeit a tanárok és a szülők kétségbeesetten állapították meg hogy csak az állam iskoláinak kevesebb mint 7%-a maradt mind a négy alaptantárgyból - tehát angolból matematikából természettudományokból és társadalomtudományokból - a 30%-os bukási arány alatt amely limit 2006-tól kezdődően az iskolák további akkreditációjához a bűvös határt jelenti majd.

Sok más államban a tanárok és az iskolai vezetők most azon törik a fejüket hogy valahogy belefoglalják a tananyagba azt ismeretanyagot amellyel a teszteket sikeresen megoldhatják majd a diákok méghozzá lehetőleg anélkül hogy az iskolai napokat a tesztre felkészítő tanfolyammá alacsonyítanák vagy a gyerekekben azt az érzést keltenék hogy az iskola csak a teszten elért eredményeikre koncentrál. Számos szülő tanár és diák attól is fél hogy a tesztek középpontba állítása akadályozza majd a kreativitás és a személyiség fejlődését.

"Ezt lehet jól is és rosszul is csinálni"- jelentette ki Robert M. Hauser a wisconsini egyetem szociológia professzora aki társszerzője volt egy múlt ősszel megjelent beszámolónak amit a Nemzeti Kutatási Tanács a gyakorta sorsdöntőnek bizonyuló tesztek kapcsán készített. "Ha a követelményekkel kezdjük és azt kapcsoljuk a tananyaghoz és a tanárképzéshez majd ezt mutatjuk be egy bizonyos időszakon keresztül oly módon hogy a gyerekeknek lehetőségük van azok megismerésére; az akár jó is lehet. De az már nem ha mindezt egy gyors politikai megoldás érdekében úgy alkalmaznánk hogy nagyon sok gyereket buktatnánk meg olyan teszteken amelyek oktatási-nevelési szempontból károsak és csak a lemorzsolódási arányt növelik az iskolákban."

Talán Wisconsin állam az egyetlen hely ahol a teszt-központú iskolareform komoly akadályokba ütközve egyelőre meghiúsult. A szövetségi állam eredetileg elfogadta Tommy G. Thompson kormányzó javaslatát amelyben a középiskola befejezését a megfeleltnek számító teszttől teszi függővé. De miután a szülőknek és törvényhozóknak lehetőségük nyílt betekinteni a tervezett tesztkérdésekbe például olyanokba hogy; értelmezz egy idézetet Robert M. La Follette-től (a századforduló körül aktív amerikai politikus aki a közvetlenebb népszuverenitásért szállt síkra a törvényhozásban és Wisconsin államban ahol többször kormányzónak választották jelentősége és ismertsége körülbelül a magyar Jászi Oszkáréhoz hasonlítható) vagy hogy jellemezd hogyan változtatta meg a lézertechnológia az ipart vagy hogy silabizálj ki egy kémiai egyenletet - komolyan ellenálltak a tesztek bevezetésének ami végül a terv elvetéséhez vezetett.

Professzor Hauser meséli: "A szülők meglátták a tesztet és azt mondták: őket egyáltalán nem érdekli hogy az érettségiző gyerekük tudja-e majd ezeket a dolgokat vagy sem."

Jóllehet majdnem minden állam a standard követelmény-alapú program felé halad: Iowán kívül mindenhol létezik vagy éppen készülőben van specifikus követelményrendszer angolból matekból és természettudományokból. Iowát és Montanát kivéve mindegyikük rendelkezik az egész tagállamban érvényes tesztekkel vagy éppen ezek kidolgozása folyik annak érdekében hogy megállapíthassák mely iskolák és diákok felelnek meg az általuk kívánatosnak tartott követelményeknek.

Jelenleg 36 állam közöl éves jelentéseket minden egyes iskolájáról. 27 állam tervezi vagy máris megköveteli a helyi állami teszt sikeres megírását az érettségi vizsgán. 14 állam - és jóval több iskolai körzet - ajánl fel prémiumot azon iskoláknak és tanároknak akik elérik a teszteredményekre a részvételre és a lemorzsolódási arányra vonatkozó központilag kitűzött célokat. Nagyon sok szövetségi állam támaszt egyre keményebb követelményeket a tanári oklevél megszerzéséhez illetve a tanárok továbbképzésében.

A standard követelmény-központú reformmozgalom kétségkívül nagyon sok iskolát ösztönzött arra hogy újszerű megoldásokat találjanak a lemaradó diákok segítésére felzárkóztatására. Az észak-karolinai Charlotte-ban az illetékeseknek szemet szúrt hogy a nyári iskola a már megbukott tanulóknak nagyon keveset nyújt és azt is már túl későn. Emiatt iskola utáni illetve szombati kurzusok egész sorát dolgozták ki és vezették be amelyek diákok ezreit vonzották és jelentősen javítottak is a teszteredményeiken.

A tavalyi évben Charlotte-ban a Northridge-i középiskolában októbertől májusig 1100 diákból 230 jelent meg minden szombat reggel az iskola kapujában. Először éppen tavaly teljesítette és haladta is meg az iskola az állam által kitűzött célokat azzal hogy a tanulóinak 65%-a olvasott az osztályának megfelelő szinten. Ez olyan teljesítmény amelyért Észak Karolina állam az iskola minden tanárának 1500 dolláros jutalmat adott.

"Ha felállítasz egy követelményt az emberek előbb-utóbb felnőnek hozzá"- mondta Don Turner igazgatóhelyettes aki a szombati iskolát vezeti. Néhány gyerek a szülei unszolására jelent meg mások maguktól jöttek de úgy gondolom a követelmények felállítása segített dolgok megváltoztatásában. Újra megkezdjük az iskolát október első szombatján és legalább ennyi gyerekre számítunk. A résztvevők száma persze az első dolgozatok kiosztása után mindig emelkedik.

Néhány körzetben nemcsak a diákok vonhatóak felelősségre eredményeik alapján. Példának okáért a philadelphiai iskolák felső vezetőinek fizetései aszerint emelkedhetnek vagy csökkenhetnek hogy a diák teljesítményei elérik-e a kitűzött célokat. Azoknál a tanároknál akiknek a munkája nem bizonyul kielégítőnek elmarad a fizetésemelés akik viszont jól teljesítenek azok városi pénzeket hoznak az iskolájuk konyhájára.

Politikai téren - egy olyan évben amikor az oktatásügy a legfőbb prioritás - a demokraták és republikánusok egymást túllicitálva támogatják az egyre magasabb oktatási normák bevezetését. A texasi kormányzó George W. Bush aki ma a legesélyesebb republikánus elnökjelöltnek számít már korábban felhívta magára a figyelmet azon adatok miatt amelyek állama tanulóinak javuló teljesítményéről tanúskodnak.

Csütörtökön egy tanévnyitó alkalmával tartott beszédében olyan követelményeket javasolt amelyek keretében a hátrányos helyzetű gyerekeket évenként vizsgáztatnák és az ebben a vonatkozásban legrosszabbul teljesítő iskoláktól szövetségi pénzt vonnának el.

Texast és Észak-Karolinát gyakran emlegetik példaként a standard-alapú programokra. Mindkét államban javul a tanulók teljesítménye amíg az egy tanulóra jutó kiadások a nemzeti átlag alatt maradnak.

"A közoktatásban az a meggyőződés vagy hiedelem terjedt el hogy az oktatók nem felelősek az eredményekért őket azért fizetik hogy tanítsanak nem azért hogy a diákjaik tanuljanak." - mondta Darwin Winnick egy nyugdíjas vezetési tanácsadó aki részt vett a texasi értékelési program törvényhozásbeli elfogadtatásában. A program szerint az iskolák nemcsak a tanulóik egészét tekintve felelősek azért hogy a teszteredmények javuljanak hanem specifikus csoportokon belül is mint pl. spanyolajkú afro-amerikai vagy alacsony jövedelmű családokból származó diákok esetében.

"Kezdetben elkedvetlenítő megjegyzéseket hallottunk olyasmiket hogy ha tanítasz és néhány gyerek nem tanul jól nos akkor azok a gyerekek nem tudnak tanulni" meséli Winnick. "Jelentős paradigmaváltást jelent hogy az oktatók részt vállalnak az eredményeket illető felelősségből tehát hogy felelősek vagyunk azért is hogy minden gyerek tanuljon az iskolában."

Nagyon sok texasi tanárt sikerült e program mellé állítania.

"Hogy szeretem-e a teszteket?" - kérdez vissza Debra K. Thompson aki egy houstoni iskolában nyelvtan tanár. "Nagyon sok ember szerint nevetséges dolog túl sokat vizsgáztatni a gyerekeket de ugyanakkor tudnod kell azt is hogy megfelelnek-e bizonyos minimális követelményeknek."

Az oktatásban megjelenő elszámoltathatósági mozgalom sok tekintetben azt az újjáépítési folyamatot visszhangozza amelyen a 70-es évek vége felé ment keresztül az amerikai gazdaság azért hogy javítson az akkoriban a fejlett világ néhány más országához és főképp Japánhoz képest meglehetősen hátul kullogó ipari termelékenységen.

Az iparban használatos fő indikátorok átvétele helyett az oktatók az "eredmény-orientált" kifejezést használják szívesen az iskolákban a "kimenet" a tanulási eredmény és nem a profit vagy a részvények. De a stratégiák megegyeznek: specifikus egyedi célokat kell kitűzni de a dolgozóknak nagy mozgásteret kell biztosítani abban hogy ezeket a célokat hogyan érik el. Az eredmény-orientált iskolamodell követői szerint jutalmazni kell azokat akik elérik a kitűzött célokat ugyanakkor gyorsan kell lépni azokkal szemben akik erre képtelennek bizonyultak.

Persze az oktatásban még nagyon újszerű a felelősségre vonás lehetőségét komolyan felvető elszámoltathatósági mozgalom ráadásul számos szülő tanár és diák szerint ez a szemlélet arra kényszeríti a tanárt hogy túl sok időt töltsön a tesztre való felkészítéssel ezzel időt vegyen el a kreatív gondolkodás és a személyiség fejlesztésétől és túlzott hangsúlyt helyezzen a tények visszaadatására.

"A teszt az egész iskolát megváltoztatta" - mondta Alex Sommerfield a massachusettsi Danvers Középiskola diákja aki egyike volt azon hét diáknak akiket felfüggesztettek a tavasszal mert megtagadták a 10. osztályos teszt megírását. "Mindenhol csak ez volt. A tanárok a tesztet tanították a normális tananyag helyett. A 10. osztályban filozófia órára kezdtem el járni de csak azért mert most bevezették hogy az alsósoknak és a felsősöknek is jelentkezniük kell mert azt akarják hogy minden 10. osztályos tanuljon amerikai történelmet meg filozófiát mert szerepel a tesztben." "Mindent rosszabbá tett. És amikor azt mondtam hogy nem veszem fel a kurzust arra hivatkoztak hogy az ingatlanügynökök a mi tesztjeink eredményeire támaszkodnak a környékbeli házak eladásánál. Nem hiszem hogy erről kellene szólnia az iskolának."

A cambridge-i Rindge & Latinban egy jó hírnevű Massachusetts állambeli iskolában a diákok egy csoportja szintén megtagadta a vizsgákon való részvételt azt állítva hogy szerintük egyetlen teszt sem tudja felmérni mennyit is tanult egy diák. Azt mondták a tesztre való felkészülés túl sok időt vett el a tanórából és megváltoztatta a tanítási módszert. És Chicago-ban is a magas eredményeket elért Whitney Young Középiskolában számos alsó tagozatos bojkottálta az állami teszt megírását elküldtek egy levelet az igazgató úrnak mondván: ők nem "eszik meg" ezt a tesztírós őrületet.

A teszteredményekre helyezett hangsúly különleges fenyegetést jelent a nem angol anyanyelvűek a tanulási nehézséggel küzdők vagy azok számára akik rosszul tanulnak. A következő hónapban tárgyalják egy mexikói-amerikaiak jogait védelmező alapítvány Texas Állam ellen indított próbaperét amelyen az alapítvány megpróbálja bebizonyítani hogy az érettségihez szükséges állami teszt sikeres megírásának a követelménye igazságtalan a spanyolajkú és afro-amerikai diákokkal szemben akik a bukott tanulók 85%-át teszik ki.

Oregonban a Fogyatékosok Jogait Képviselő Ügyvédek nevű kaliforniai ügyvédekből álló társaság pert indított az állami teszt ellen a csökkentett képességűek nevében akiknek komoly akadályt jelent a helyesírásra összpontosító teszt.

Vannak más aggodalmak is a teszttel kapcsolatban. Az új oktatási módszert már kipróbált számos kisiskola attól fél hogy a tesztek eredményeire való aránytalan összpontosítás követelménye veszélyezteti autonómiájukat hogy kipróbálhassák a nekik tetsző és lendületet adó újításaikat.

Még a program legnagyobb támogatói is elismerik hogy a mozgalom egyelőre kezdeti szakaszában van és nagyon sok kérdést kell még tisztázni.

"Ezek még felfedezetlen vizek és amit nagyon sok állam csinál manapság arra a vakrepülés a legjobb kifejezés - tehát minden bizonnyal elkerülhetetlen lesz az időközbeni kiigazítás"- jelentette ki Schwartz az iskolareformmal foglalkozó csoport az Achieve igazgatója. "Még nem tudjuk jobb-e a texasi irányzatot követni vagyis csak folyamatosan emelni a mércét evvel megkockáztatni hogy kezdetben nagyon primitívek lesznek a tesztek vagy ehelyett inkább a New York-it kellene preferálni és a mércét magasra téve megkockáztatni hogy kezdetben nagyon sok gyerek nem fogja megütni a kívánt szintet. És hát a szakmán belül is sok olyan ember van akik számos reformhullámot éltek már át és azt gondolják hogy előbb vagy utóbb ez is csak lecseng és túlélik majd valahogy."

 


lrja meg nekünk véleményét a témáról! gallup

lap tetejére




Frissítve:
2001-02-13 13:57
© Magyar Gallup Intézet The Gallup Organization
CélkitűzésImpresszumFelhasználói jogok

Az oldal Internet Explorer 4.0-ra van optimalizálva
minimum 800*600-as felbontás mellett HiColor színkezeléssel

az oldallal kapcsolatos észrevételeket oktatas küldjék