|


nyomtatás
SZÉLES
AZ EGYETÉRTÉS AZ ŐSZI SZÜNET IDEI BEVEZETÉSE KAPCSÁN
UGYANAKKOR A TÖBBSÉG NEM ÖRÜL AZ ELŐREHOZOTT TANÉVNYITÓNAK
A
Gallup a korábbi iskolakezdésről
2000/08/25
A
Magyar Gallup Intézet a tavalyi tanév végén
2000. május elején
az Oktatási minisztérium megbízásából telefonos vizsgálatot
végzett az akkor még csak tervezett a korábbi tanévkezdéssel
kapcsolatban a lakosság és az iskolák vezetői körében. A megkérdezettek
száma a lakossági mintában 595 fő volt
ezen belül 349 olyan
családban készült interjú
ahol volt iskolás korú gyermek a
családban. Az oktatási intézményvezetők közül 425-öt kérdeztünk
meg. A közölt adatok + 4-6%-os hibahatárral pontosan
tükrözik a szülők
illetve az iskolák vezetőinek véleményét.
Mind
a lakosság -- és ezen belül a szülők -- kis többsége
mind pedig
az oktatási intézmények vezetőinek enyhe többsége a tavalyi
tanév vége felé nem értett egyet azzal a tervvel
hogy a következő
iskolaév korábban kezdődjön.
A
jövő tanévben a nemzeti ünnepek mindegyike hétköznapra esik.
E miatt néhány nappal korábban
szeptember elseje helyett augusztus
legvégén -- augusztus 28-án -- kezdődne az iskolaév
Ön ezzel
inkább egyet értene
vagy inkább nem értene egyet?
|
|
van
iskolás korú gyermek a családban
|
nincs
iskolás korú gyermek a családban
|
iskola-
vezetők
|
|
|
|
|
|
|
-
inkább egyet értene
|
40%
|
44%
|
41%
|
|
-
inkább nem értene egyet
|
57%
|
55%
|
57%
|
|
-
nincs válasz
|
3%
|
1%
|
2%
|
Ugyanakkor
mind a szülők többsége
mind pedig az iskolavezetők háromnegyede
rossznak tartotta azt az állapotot
hogy Magyarországon nincs
-- illetve nem volt -- őszi szünet az iskolákban.
Ön
szerint inkább jó vagy inkább rossz dolog az
hogy Magyarországon
a tanítási év első felében
szeptembertől december végéig egyáltalán
nincs tanítási szünet az iskolákban?
|
|
van
iskolás korú gyermek a családban
|
nincs
iskolás korú gyermek a családban
|
iskola-
vezetők
|
|
|
|
|
|
|
-
inkább jó dolog
|
39%
|
48%
|
24%
|
|
-
inkább rossz dolog
|
56%
|
48%
|
74%
|
|
-
nincs válasz
|
5%
|
4%
|
2%
|
Mind
a szülőknek
mind pedig az iskolavezetőknek csaknem háromnegyede
egyet értett azzal
hogy őszi szünetet vezessenek be a magyar
iskolákban
Ön szerint inkább jó
vagy inkább rossz dolog
lenne
ha bevezetnének egy egyhetes őszi szünetet annak érdekében
hogy a tanulók és a pedagógusok az év első felében is egy rövidebb
pihenőhöz juthassanak?
|
|
van
iskolás korú gyermek a családban
|
nincs
iskolás korú gyermek a családban
|
iskola-
vezetők
|
|
|
|
|
|
|
-
inkább jó dolog lenne
|
72%
|
65%
|
73%
|
|
-
inkább rossz dolog lenne
|
27%
|
32%
|
25%
|
|
-
nincs válasz
|
1%
|
3%
|
2%
|
A szülők kétharmada és az iskolák vezetőinek
kétötöde azt mondta
hogy neki a néhány nappal korábban kezdődő
iskolaév egyáltalán nem okozna problémát. Azt
hogy az iskolai
év korábbi kezdete súlyos
megoldhatatlan problémát okozna
a szülőknek csak 5 százaléka
az iskolák irányítóinak pedig
4 százaléka mondta.
Önnek személy szerint problémát okozna-e
ha néhány nappal korábban
augusztus legvégén kezdődne az iskolaév?
Kérem válasszon az alábbi lehetőségek közül!
|
|
van
iskolás korú gyermek a családban
|
nincs
iskolás korú gyermek a családban
|
iskola-
vezetők
|
|
|
|
|
|
|
–
súlyos
megoldhatatlan problémát okozna
|
5%
|
3%
|
4%
|
|
-
jelentős
de megoldható problémát okozna
|
11%
|
4%
|
29%
|
|
-
alig okozna problémát
vagy
|
14%
|
5%
|
27%
|
|
-
egyáltalán nem okozna problémát
|
68%
|
86%
|
40%
|
|
-
nincs válasz
|
2%
|
2%
|
0%
|

lap
tetejére
|